MŰSZAKI KIADÓ (MK)

Ön itt van most: Műszaki Kiadó (MK)

Ebben a kategóriában találhatja a Műszaki Kiadó (MK) tankönyveit. Tankönyv cím és tankönyv kód alapján is kereshet!

Ha lejjebb görget, akkor láthatja a Műszaki Kiadó (MK) összes tankönyvét, de lehetősége van a kategóriák szűkítésére is.

Szűkítheti a kategóriát tantárgy/tanegység alapján (a tantárgyak ABC sorrendben vannak):

Szűkítheti a kategóriát tagozatok alapján:

Illetve, a tagozatokon belül tovább szűkítheti a kategóriát évfolyamokra is:

Természetesen, előfordulhat, hogy egy-egy tankönyv akár több évfolyamnál is megtalálható, erre két magyarázat van:
  • Előfordulhat, hogy az adott iskolákban, vagy akár évfolyamokon nem ugyanazokat a tankönyveket használják az egyes osztályokban (gyakori példa: ahol már első osztálytól van nyelvoktatás, ott már első osztályban használják a nyelvkönyveket, ám ahol ez például csak harmadik osztályban kezdődik, ott előfordulhat, hogy ugyanazt a nyelvkönyvet használják a nyelvoktatásra, mint egy másik intézmény, vagy évfolyam első osztályban.
  • Az adott tankönyvet a kiadó több évfolyamosra tervezte (tehát, hogy az adott könyvnek olyan a tartalmi felépítése, hogy az több évfolyamon keresztül is használható).
A kategóriában 54 termék található.
  • MK-2485 Helyesírást fejlesztő gyakorlatok 8.

    MK-2485 Helyesírást fejlesztő gyakorlatok 8.

    Újdonság!

    Szerző(k): Széplaki Erzsébet, Tantárgy/Tanegység: Magyar nyelv, Évfolyam: 8, Kiadó: Műszaki Könyvkiadó A legfontosabb tudnivalók a Helyesírást fejlesztő gyakorlatokról: – A feladatgyűjtemény újszerűsége abban áll, hogy tartalmazza a…

    1 390 Ft
    (1 324 Ft + 5% ÁFA) / db
  • MK-2477 Szövegértést fejlesztő gyakorlatok 7.

    MK-2477 Szövegértést fejlesztő gyakorlatok 7.

    Újdonság!

    Szerző(k): Széplaki Erzsébet, Tantárgy/Tanegység: Magyar nyelv, Évfolyam: 7, Kiadó: Műszaki Könyvkiadó

    1 290 Ft
    (1 229 Ft + 5% ÁFA) / db
  • MK-2484 Helyesírást fejlesztő gyakorlatok 7.

    MK-2484 Helyesírást fejlesztő gyakorlatok 7.

    Újdonság!

    Szerző(k): Széplaki Erzsébet, Tantárgy/Tanegység: Magyar nyelv, Évfolyam: 7, Kiadó: Műszaki Könyvkiadó A legfontosabb tudnivalók a Helyesírást fejlesztő gyakorlatokról:- A feladatgyűjtemény újszerűsége abban áll, hogy tartalmazza a legfontosabb…

    1 390 Ft
    (1 324 Ft + 5% ÁFA) / db
  • MK-2483 Helyesírást fejlesztő gyakorlatok 6.

    MK-2483 Helyesírást fejlesztő gyakorlatok 6.

    Újdonság!

    Szerző(k): Széplaki Erzsébet, Tantárgy/Tanegység: Magyar nyelv, Évfolyam: 6, Kiadó: Műszaki Könyvkiadó A legfontosabb tudnivalók a Helyesírást fejlesztő gyakorlatokról: – A feladatgyűjtemény újszerűsége abban áll, hogy tartalmazza a…

    1 390 Ft
    (1 324 Ft + 5% ÁFA) / db
    Készlethiány!
  • MK-4145  Matematika felmérő feladatlapok 5. osztály

    MK-4145 Matematika felmérő feladatlapok 5. osztály

    Újdonság!

    Szerző(k): Dr. Nagyné Zombori Margit, Tantárgy/Tanegység: Matematika, Évfolyam: 5, Kiadó: Műszaki Könyvkiadó Az ötödik osztályosok számára készült felmérő feladatlapok a kerettanterv tananyagát követik. A kiadvány – segítve a tanórai…

    1 190 Ft
    (1 133 Ft + 5% ÁFA) / db
  • MK-4144  Matematika felmérő feladatlapok 4. osztály

    MK-4144 Matematika felmérő feladatlapok 4. osztály

    Újdonság!

    Szerző(k): Dr. Nagyné Zombori Margit, Tantárgy/Tanegység: Matematika, Évfolyam: 4, Kiadó: Műszaki Könyvkiadó A negyedik osztályosok számára készült felmérő feladatlapok a kerettanterv tananyagát követik. A kiadvány – segítve a tanórai…

    1 190 Ft
    (1 133 Ft + 5% ÁFA) / db